Medve hiedelem

Avagy kibújik-e a medve a barlangjából?

Gyertyaszentelő napjáról több népi hiedelem is ismert. Az egyik Európa legnagyobb termetű ragadozójára, a barnamedvére hivatkozik, és azt állítja, hogy ezen a napon a téli álmot alvó medve felébred, kitekint a barlangja bejáratán, hogy megnézze, milyen az idő. Ha derült az ég és szépen süt a nap, enyhe a levegő, akkor visszamegy és folytatja az alvást. Tudja (érzi?), hogy még nincs vége a télnek, mert havas förgetegek, csikorgó hidegek lehetnek. Ha viszont hideg, téli időt talál, kinn marad, mert érzi, hogy hamarosan vége a télnek, rövidesen megenyhül az idő.

Régebben pálfordulás napján - január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja.

Jókai Mór Az új földesúr című regényben így ír: „Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.”

Bizony. A medve télvégi időjósló nézelődéséről alkotott hiedelmünk Jókai Mór lelkén szárad. Az érdeklődő kutatók már a 19. században utánanéztek, mi igaz a szóbeszédből, mert a 17. századtól ismeretes a mondás, hogy ha gyertyaszentelőkor megcsordul az eresz, még visszajön a tél. Tehát eleink azt kívánták, inkább legyen e napon farkasordító hideg, s legyen vége a dermesztő télnek minél előbb! Azt, hogy honnét vette Jókai a kárpáti medvék időjós hírét, nem tudjuk. Nem valószínű, hogy ismerte volna a Volga középső folyásánál élő cseremiszek jövendölését, akik valami hasonlót hisznek. Szerintük, ha a medve Prokov ünnepén a barlangjába megy, hideg lesz a tél, de ha Prokov ünnep után megpillantjuk a mackó lábnyomait a hóban, enyhe tél fog következni. A két jövendölés között csak látszólag van összefüggés, mert a cseremiszek medvéje az elkövetkezendő telet és nem a tavaszt jósolja meg.

Nagy Lajos a Képtelen természetrajz című munkájában szintén megemlíti ezen népi hiedelmet: "A medve utálja a telet, ebben e tanulmány jó ízlésű írójához hasonlít. Az egész telet átalussza barlangjában, s ezáltal a szénkérdést s a spanyolnátha kérdését a lehető legpraktikusabban oldja meg, tehát nem is olyan ostoba állat, mint amilyennek kinéz. Gyertyaszentelőkor előjön a barlangból és szétnéz; ha szép idő van, a néphit szerint visszabújik a barlangjába, mert arról megtudja, hogy még sokáig tart a tél, ha pedig csúnya idő van, akkor künn marad, mert tudja, hogy nemsokára kitavaszodik. Így hiszi ezt a nép. A medve azonban sokkal ravaszabb, mint a nép és az ő hite, ha szép idő van, kinn marad, azért, mert szép idő van, ha pedig csúnya idő van, akkor visszamegy a barlangjába, azért, mert juj, de csúnya idő van odakinn. Ez a lehető legkörmönfontabb gondolkodás, amit a medve még azáltal is komplikál, hogy nem pont gyertyaszentelőkor bújik elő, hanem csak úgy gyertyaszentelő tájban, egy kicsit korábban, vagy egy kicsit későbben, csak azért, hogy a néphit egyáltalában ne tudjon rajta eligazodni."

Weöres Sándor szerint:

Az állatkerti medvék nem tudnak jósolni

Február másodikán a média szívesen ad hírt - jobb híján az állatkerti medvékről. A veresegyházi medvemenhely 2005, február másodikai jelentése szerint:




„Szemmel láthatóan nem izlett az ébresztő Tódornak, miután a vekkert lecsapta, visszahúzódott a barlangjába …

Ugye tudjátok ez mit jelent? Sapka, sál …”

Más jelentések szerint 2005 február másodikán a Nyíregyházi Állatparkban élő Peti maci is előjött lakhelyéről, hogy megnézze, látja-e az árnyékát.

A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban a Dózsa György Általános Iskola állatkerti szakkörös diákjai köszöntötték február másodikán Dömét és Katát, a kamcsatkai medvepárt. Lédús gyümölcsökből és zöldségekből tortát is készítenek nekik, amit minden évben nagy élvezettel elfogyasztanak. Idén kicsit aggódtak, hogy kijönnek-e a mackók a kuckójukból, hiszen telente kevésbé aktív életet élnek, de nem kellett csalódniuk a gyerekeknek, mert mindkét állat meghallgatta a műsort és közösen ropogtatták el a tortát.

A Fővárosi Állat- és Növénykert medvéi mint minden nap, 2005. február másodikán is kijöttek barlangjukból, ám árnyékukat esélyük sem volt látni. A budapesti állatkert medvéinek kifutója északnyugati tájolású, így azt csak délután éri a nap. Ezért bármilyen napos is a reggel, a medvéknek nincs módjuk megijedniük saját árnyékuktól. A néphit szerint a barnamedvék alkalmasak az időjóslásra. Az Állatkert ugyan nem tart barnamedvéket, de a célnak ugyanúgy megfelelne Sheriff és Sára, az észak-amerikai grizzly-pár. Sőt, a 60-as években a Budapesti Állatkertben végzett vizsgálat kiderítette, hogy az időjóslásra a barna mackóknál sokkal alkalmasabbak lennének a jegesmedvék, náluk ugyanis a hőmérséklet függvényében változik a fürdőzési aktivitás. A jegesmedvék a meleg közeledtével gyakrabban, a hideg érkezte előtt pedig ritkábban fürdőznek, s ezzel 1-2 nappal előre képesek megjósolni az időjárásban bekövetkező változást.

A mi éghajlatunkon és főleg az állatkertben nincs szó valódi téli álomról. Kétségtelen, hogy a medvék aktivitása csökken, azonban a vadon élő állatok sem a hideg, hanem a táplálékhiány miatt menekülnek álomba. Az állatkertben minden nap etetik a medvéket is, így ők naponta előjönnek barlangjukból. Tehát medve ide, vagy oda, bízzunk inkább a meteorológusok előrejelzéséiben.

Gyertyaszentelő boldogasszony

Mária tisztulásának napja, görögül Hypapanté, vagyis találkozás; amikor a világ világosságát, Jézust a mózesi törvény szerint bemutatta a templomban.

A régi rómaiaknál tavaszkezdő nap volt. Mars anyjának tiszteletére, minden ötödik esztendőben nagy ünnepséget rendeztek, a lupercaliát. A Plútótól, a sötétség istenétől elrabolt gabonaistennő, Ceres keresésére indultak a gyertyás-fáklyás körmenettel. A keresztyén egyház azután gyertyaszentelő ünneppé szelídítette az ünnepet. A szentelt gyertya pedig egészség-, szerencsevarázsló eszközzé vált. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

A katolikus naptárban február második napja a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, melyet 494-ben Gelasius pápa vezetett be azért, mert Szűz Mária Jézus születése utáni negyvenedik napon ment a főtemplomba, hogy tisztulását égő gyertya mellett ülje meg. Ma is Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelik a gyertyát. Ezen a napon a hívek a megszentelt gyertyákkal körmenetet tartanak. A szentelt gyertyának fontos szerepe van a néphitben. Szalaggal átkötve mindig falra, két szentkép közé helyezték. Később a sublótfiókba tették. Ezzel a gyertyával világítottak mennydörgés, villámlás idején, hogy elűzzék a vihart. Szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy megszabaduljon a gonosz lélek hatalmától. A hiedelem szerint ha ezen a napon a templomba is besüt a nap, s a miséző pap meglátja az árnyékát az oltárnál, a tél hosszú lesz. A népi jóslat azt mondja: "Ha fénylik gyertyaszentelő, a szűrödet vedd elő." Vagy: "Ha február hóban bundádat leteszed, húsvétkor bizonnyal ismét fölveszed".

Kevés olyan, hosszútávú népi megfigyelés van, amely sok országban megtalálható. Az egyik ilyen február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kötődik:

Egy régi angol dal szerint:

A németek feltehetően ezt a szokást a római légiók közvetítésével, az északi hódítás során ismerték meg, majd átvették és arra a következtetésre jutottak, hogy ha a nap kisüt Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, akkor egy bizonyos állat, a sündisznó meglátná az árnyékát, s ebből még hat hét rossz időt jósoltak, amit Második Tél-nek is neveztek.

Számos országban úgy tartják, hogy február másodikán előjönnek az állatok, hogy megállapítsák, milyen idő van.

Amíg Magyarországon a barnamedve árnyékát figyelik, addig az Egyesült Államokban az úgynevezett Mormota nap nagyon népszerű hagyomány.

A mormotához kötődő előrejelzés pontossága alacsony. Egy elemzés szerint a télre vonatkozó előrejelzések csak 39 %-ban viszonyulnak helyesnek.

A medvével kapcsolatban más népcsoportoknak is vannak hiedelmeik: a finnugor népek például medveünnepet tartanak, nagy mulatsággal, és a medvét szent állatként tisztelik.

Kevésbé közismert tény, hogy a gyertyaszentelő napjához fűződő medvejóslat eredetileg szintén Pál napjához kapcsolódott. „Ha Pál-fordulókor a medve kijön téli menedékéből - állították Baranyában a múlt század közepén is - és meglátja, hogy süt a nap, akkor még visszasomfordál, mert annyi hideg nap lesz a kitavaszodásig, mint amennyi az esztendőből már elmúlt.” A délvidéken a régi öregek így fohászkodtak jórafordító Pálhoz: Inkább farkas ordítson be, mint hogy jó idő legyen. Mert akkor, a tapasztalások szerint, akár meg is számlálhatták a kivénhedt tél utolsó napjait. A népi jövendölés szerint legalább ennyire fontos szerep tulajdonítható a pacsirtának is: „Ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni” - mondják. Egy másik mondás szerint „ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog még a hó beesni”. Elhúzódó télre utal a következő a mondásunk is: „Hogyha fénylik gyertyaszentelő, az iziket is vedd elő”. (Izik: a hulladék takarmányból megmaradt szálak, valamint a kukoricaszár maradványok elnevezése.) A mondás jelentése arra utal, hogy a tüzeléshez még szükség lehet a hulladék takarmányra is.

Bölcsebben fogták fel a gyertyaszentelői jövendölést a bácsszőlősi szőlősgazdák, akik a farsangnak is hódolva így biztatták egymást e jeles napon:

„Itt a gyertyaszentelő, a pincekulcsot vedd elő. Ha fénylik, ha nem; nem bánom, majd búsulhatunk a nyáron. De most az nem való ide, bort az asztalra ízibe.”