Boribon
Amikor először találkoztam Teletubbyékal Nagy-Britániában, azt hittem, valamelyik ottani gyermek-bábfilm paródiájára kapcsoltam véletlenül. Azután rájöttem, hogy ez maga a gyermek-bábfilm, és azzal vigasztaltam magam, hogy ilyesmit csak külföldön lehet eladni, bár nem emlékszem, komolyan gondoltam-e. A debil Marslakó-gyermekekre emlékeztető figurák világhódító körútja persze Magyarországot is elérte, és az idő közben önálló életre kelt tubbyk képregény, könyv, plüss- és gumibaba, luftballon, pólóminta és még sorolhatnánk, hány féle formában mérgezik, ferdítik a legkisebbek ízlését.
Pedig ennek a korosztálynak is meg lehet találni a megfelelő olvasni-néznivalót, ahogy az igényes játékszert is - és tudjuk, nem attól igényes valami, hogy külföldről jött vagy sokba kerül. Nem mindegy, hogy egy magyar kisgyerek macival vagy tubbyval alszik; hogy vízfejű plüss-szörnyektől tanulja -e az első mondatokat, lehetőleg azt is rossz, magyartalan fordítások alapján; hogy kétségbeejtő, dilettáns bökversek jelentik-e első találkozását a verssel.
Nem igaz, hogy a kicsiknek minden jó, vagy hogy ami ostoba, az bájos. A kisgyerek nem azért gügyög, mert tündéri akar lenni, hanem mert így készül a beszédre. Ha csak gügyögést hallana, sohasem tanulna meg épkézláb mondatokat formálni. A picihez a maga szintjén kell szólni - egyszerűen, de értelmesen. Hogy ez nem ördöngösség, azt Marék Veronika, a Kockásfülű nyúl és a Kippkopp írójának Boribon sorozata, ezen belül új, csupaszín könyvecskéje, a Boribon születésnapja is példázza, mely a szintén születésnapos Pozsonyi Pagony gyerekkönyvesbolt első önálló kiadványa.
Boribon, egyébként - ha még nem ismerik - játékmackó. De nyilván maguktól is kitalálták: hiszen a Boribon csakis macinév lehet.
P.T.
Készült a anyagának felhasználásával.
Marék Veronika. Született 1937, Bp. Író, grafikus. Tanulmányok: Elte BTK magyar irodalom szak, bábszínész. 1963 óta szabadfoglalkozású. Gyermeklapok külső munkatársa, rádió- és tévéjátékok, bábjátékok, valamint rajzfilm forgatókönyvek írója. Ifjúsági díj:1983. Gyermekeknek szóló könyveit saját rajzaival jelennek meg.
"Itt van egy vonalka, legyen ez a kiskukac, aki elindult világot látni. De hogy ne legyen egyedül, itt van egy csiga, ő lesz a segítője." Előkerül a sárga, a zöld, a kék kréta, s a rajztáblán pillanatok alatt megelevenedik a történet. Marék Veronika mesél a gyerekeknek, rajzol, töröl, majd újra rajzol, hirtelen az egészet letörli, azután újra színessé varázsolja a táblát, és már kész is a mese. A gyerekek szájtátva hallgatják, mintha nem is a táblán lévő egyszerű mesét néznék, hanem egy rajzfilmet. "Tulajdonképpen ugyanígy készülnek a meséim is. Elkezdek rajzolgatni, írok hozzá egy-két mondatot, indulatszavakat. S egyszercsak ott terem a papíron a mesehős, és vele együtt a mese. - mondja Marék Veronika.
"A mese az van, valahol a levegőben, csak el kell kapnom a csücskét és húzni lefelé, s ha már megvan, akkor le kell írnom. Sokszor én is elcsodálkozom azon, hogy ezt én írtam le, ezt nekem sikerült megfogalmazni." Marék Veronika érti a kicsik a nyelvét, érti, hogy miről szeretne hallani a három-négy éves gyerek. Ahogy ő mondja, a meséhez kell egy jó történet, kicsi, ügyes rajzok, és persze humor, ami nélkül nem mese a mese.
"Hogyan lettem meseíró? Van egy kedvencem Mégiscsak jobb iskolába járni c. angol képeskönyv. Ebben a mesében is kevés a szöveg, és sok az illusztráció. Szerettem volna kipróbálni, hogy tudok-e én is ilyet írni. Így született meg - 17 éves voltam ekkor -, a Boribon, a játékmackó c. könyvem. Majd mikor gyerekeim nagyobbak lettek, szükségét éreztem, hogy nekik is írjak meséket. Sorra jöttek a mesék Annipanniról, Boribonról, Kippkopp-ról és Tipptopp-ról, és rajzfilmen a Kockásfülu nyúlról. Persze igyekeztem a nagyobbaknak is írni, nekik szántam Coffi, Pocak, Paprika; Centi; Vakáció 2500-ban c. könyveimet.
Az írónő nem kis büszkeségére, könyveit 1963 óta külföldön is megjelentetik. "Akkor jó a mese, ha az írója komolyan veszi. A mese a világot tükrözi vissza a gyermek komolyságával, fontosságával. Az erőszakos tévés mesék távol állnak tőlem, én azt mondom, sokszor az a legjobb, ha a televíziót kikapcsoljuk. Nem is értem, hogy hogyan bírják a gyerekek a sok erőszakot feldolgozni, megérteni. Egyben viszont bízom: a gyerekek szíve olyan hely, ahova csak a jót fogadják be."
| Marék Veronika bibliográfiája |
| Képeskönyvek: |
A Bem téri
gyerekek - Ifjúsági Könyvkiadó - 1956
Boribon, a játékmackó - Móra - 1958
Laci és az oroszlán - Móra- 1961,1974
A Csúnya kislány - Móra - 1965
Boribon és Annipanni sorozat:
Boribon és Annipanni - Minerva - 197O
Jó éjszakát, Annipanni! - Minerva - 1970
Boribon születésnapja - Minerva - 1972
Annipanni, hull a hó - Minerva - 1974
Boribon és a hét lufi - Minerva - 1976 |
| Kippkopp
sorozat: |
KippKopp a fûben - 4. kiadás-
Ceruza-2002
KippKopp a hóban - 3. kiadás. - Ceruza- 2001
KippKopp karácsonya - 3. kiadás - Ceruza -2001
KippKopp és Tipp-Topp - 2.kiadás- Ceruza - 2001
KippKopp gyerekei - Móra - 1986
KippKopp és a hónapok - Unió - 1993 |
|
| Felelgetôs
könyvek: |
Játsszunk
utazást! ill. Görög Júlia - Móra- 1981
Hol terem a sok gyümölcs? - 3.kiadás - Móra
-1979
Tegnap, ma , holnap - 2.kiadás - 1978
Vásároljunk valamit - Móra - 1976
A barátságos harapófogó - Móra
- 1979 |
| Gyermekregények: |
Coffi, Pocak,
Paprika-1984
Centi - Tarbay-Marék- Urbán Ill. Kovács Péter
- Móra - 1977
-Centi barátai - Tarbay- Marék- Urbán ill.Kovács
Péter- Móra - 1980 |
| Diafilmek: |
Laci és az oroszlány-
1970
Marika és Misuli 1970
Boribon, a játékmackó 1971
Télapó és Ezüstmackó 1971
A sünik és a Csúnya Kislány 1971
Harcsabajusz kapitány 1984
Harcsabajusz és a matróz majom |
| Animációs
filmek: |
A hétpettyes autó
KippKopp , TippTopp és a hónapok
A kockásfülű nyúl |
|
Boribon a Maci Boltban is megvásárolható:
|