# 10   Mi történt mindenkivel?

Mostanában mintha nem lenne valami rendben, az oviban. Az összes óvó néni ideges, szerencsére nem velünk veszekszenek, hanem valami bácsit szidnak. Valamilyen mestert értettem, aki valamilyen hivatalban ül, de nem tudom az mit jelent. Az biztos, hogy nem szeretik őt, mert ha szeretnék, akkor mosolyognának az óvó nénijeim.

Szegények, egyre kevesebbet nevetgélnek, pedig eddig mindig vidámak voltak. Velünk megpróbálnak sokat játszani, de mégis mintha rossz dolog történt volna. Mikor véletlenül hangosabban beszélnek, és mi picit megijedünk, akkor rögtön szólnak, hogy: - Ne ijedjetek meg! Nem rátok haragszunk.

Azért elmondom, hogy mi azért megbeszéljük egymás között, hogy mi lehet a baj. Dia szerint bezárják az óvodánkat, ezt hallotta, amikor az anyukája beszélgetett az óvó nénivel. Ha jól hallotta, akkor bizony szomorú lehet mindenki, kivéve azt a bácsit a hivatalban, aki biztos nem szereti a gyerekeket, ha ilyen szép óvodát be akar zárni. Azt is mondta a Dia, hogy csak a mi épületünket akarják bezárni, de akkor mi hová fogunk járni? Amikor azt mesélte, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a mi két óvó nénink és dadus nénink velünk marad, bizony annyira elkeseredtem, hogy sírnom kellett. Könnyű velünk, gyerekekkel kitolni, senki nem kérdezi meg a véleményünket.

Zsuzsa néni azt mondta (ő külön irodában szokott ülni), nem hozhatnak több gyereket az oviba, meg valami feliratkozást vagy beiratkozást emlegetett, hogy azt sem engedi az a bácsi a hivatalban, pedig a mi ovinkba jár a legtöbb gyerek a városban. Szegény gyerekek! Itt laknak a közelben és majd jó messzire kell óvodába járniuk. Nagy baj lesz még ebből! Mi az oviban már nagyon haragszunk erre a bácsira, mert amit mi értünk az egész felfordulásból, miatta van minden.

A Jázmin azt mondta a Tünde néninek, hogy be fogják őt zárni az óvodába, mert nagyon szeret itt lenni. Gondolom, félreértett valamit, de nagy baj van az biztos.

Nem tudjuk mi lesz velünk, de sok buta ember van abba a hivatalban. Hát azoknak nincs gyerekük? Ha én felnövök, biztos nem leszek ilyen buta, másokat elszomorító felnőtt!

# 9   Végre Farsang

Ezen a héten már javában készülődtünk az első óvodás farsangunkra. Nagytakarítással kezdtünk, hiszen rendetlenségbe nem lehet bulizni. A játékos fiókot majdnem egyedül raktuk rendbe, Rita néninek alig – alig kellett besegítenie. Farsangi díszítést készítettünk együtt a folyosóra. Mindenki kapott egy kör alakú papírt és azt kifestette. Lehetett választani sok szín közül, én zöldet és pirosat festettem. Amikor megszáradt, színes papírból kis golyókat gyúrtunk és azt ragasztottuk fel. Jót szórakoztunk, mert most végre össze lehetett a papírt gyűrni. A végén az óvó néni összekötözte ezeket a festett karikákat és olyan lett, mint egy hosszú, színes kukac. Másnap aztán jött a farsangi szemüvegfestés. Kipróbáltuk, milyen színek lesznek, ha összefolyatjuk a pirosat a zölddel, a sárgát a kékkel. Én erre emlékszem, mert én ilyet festettem. Volt ott olyan színkavalkád, hogy csak ámultunk – bámultunk, milyen gyönyörű színeket tudunk csinálni. Verseket is tanultunk, de én csak a babásat tudtam megjegyezni.

Baba farsang, baba bál, táncol a sok baba pár.
Medve Berci trombitál, Keljfeljancsi fejen áll.
Járták tegnap, járják ma, elfáradnak holnapra.

A buli előtti napon, az óvó nénik feldíszítették a csoportot és még varázsoltak is. Felfújták a lufikat, megdörzsölték a fejünkön és felragasztották a plafonra. Még a szánk is tátva maradt, hogy miképp lehetséges ez, de hát ilyen a varázslat.

Aztán végre eljött a várva – várt nap. Izgatottan lestük egymást, hogy ki, minek öltözik be.Én sivatagi utazónak öltöztem be, volt szafaris kalapom, majd mutatok fényképeket.Nagyon sokat játszottunk, tekeregtünk a jobbnál jobb zenére. Olyat játszottunk, hogy a zenére kell mozogni, de mindig más állatot utánozva. Mikor elfáradtunk, leültünk rágcsálnivalót eszegetni, szörpit inni. Aztán jött a tombola húzás. Persze először fogalmunk sem volt róla, mi is az a tombola. Aztán miután az óvó nénik elmagyarázták, csuda izgalmasnak tartottuk. Nyertem is egy kis vízilovat és egy csokit. Sokat táncoltunk, így ebéd után senkit nem kellett elringatni. Az alvás előtti mesét sem bírtam végig hallgatni, nagyon hamar leragadt a szemem. A Máté azért azt hiszem előbb elaludt, mint én. Álmomban én is rókának voltam felöltözve, mint a Jázmin és egymást kergettük a hóban.

# 8   Gyógyultan az oviban

Végre túl vagyok ezen a csúf influenzán, már nagyon hiányoztak a gyerekek. Meglepetéssel is készültek nekem. A török és a tehenek – et játszották el a gyógyulásom örömére. Az óvó nénik kis tehén bábot készítettek olyat, amibe bele lehet az ujjunkat is bújtatni és lehet vele lépegetni. Persze nem csak egyféle tehén volt, hanem három féle: fehér, fekete, tarka, na meg ott volt a tehén farka. A Máté volt a Mehemed, jól illett neki a turbán a fejére. Mikor már én is megtanultam én is vidáman mondogattam a verset a többiekkel. Lépegettünk az asztalon, a szőnyegen, még egymás hátán is.

Egyre gyakrabban leülök rajzolni, mert már említettem, hogy nagyon szeretnék én is emberkét rajzolni, mint a Jázmin, Dia, Hajni. Nem lehet az olyan bonyolult, csak karikákat kell rajzolni, sokat egymás után. A festés az már teljesen más dolog. Szép színes papírokat szoktunk kapni, szerintem azért, hogy akinek nincs kedve festegetni, az is kedvet kapjon. Gyönyörű hóesést varázsoltunk fekete és kék papírra. A dugót bele kellett nyomni a fehér festékbe és azzal varázsoltuk a havat a papírra. Alig akartuk abbahagyni, de óvó néni azt javasolta, hogy készüljünk a Farsangra egy – két verssel. Még nem tudjuk, de ha minden nap gyakoroljuk, mindenki meg fogja tanulni.

A gyerekek annyira kedvesek hozzám, hogy szinte nem tudom eldönteni, hogy kivel játsszak, de próbálok mindenkivel, nehogy valaki megsértődjön. Ebédnél mindig máshol ülünk, az a két gyerek ülhet az óvó nénik asztalánál, akik ebéd előtt a legszebben pakolják a játékokat. Igyekszünk is mindannyian!

# 7   Unom a betegséget

Hát, én sem kerülhettem el a náthát. Hallottátok volna milyen volt a hangom. Mikor azt mondtam, hogy nem akarom bevenni az orvosságot, az így hangzott: dem akarob. Ilyen piros sosem volt még az orrom. Kénytelen voltam hagyni, az Anyukámnak, hogy bekenje, pedig nagyon csípte. Most már jobban vagyok egy kicsit, szerencsére nincs már lázam. Rengeteg gyümölcsöt kell ennem. Persze, biztos a vitaminok miatt. Az oviban minden kedden gyümölcsnapot tartunk. Na, ez nem azt jelenti, hogy csak gyümölcsöt eszünk, dehogyis. Viszont mindenki hoz valamilyet. Én a banánt szeretem a legjobban, az finom édes.

Jázmin küldött nekem egy rajzot, szeretné, hogy minél előbb meggyógyuljak. Már hárman tudnak emberkét rajzolni és a Marianna néni nagyon szokott neki örülni, mindig így kiállt fel : - Nagyon jó!

Én is szeretnék már megtanulni emberkét rajzolni, de ha köhögést és tüsszögést kapok az oviban, akkor ez nehezen fog sikerülni. Sokan úgy prüszkölnek, hogy a bacilusok szállnak szét a levegőben. Legalább a kezüket kéne a szájuk elé tenni, utána persze kezet mosni. Sajnos sokan szétdobálják a zsebkendőjüket is és az is tele van bacilussal.

A betegségem elején még jó esett feküdni, lustálkodni itthon, de mostanra már hiányoznak a gyerkőcök. Valószínű, meg fogom mondani a doktor bácsinak, hogy inkább nagyfiúsan beveszem a gyógyszert, csak hadd menjek már oviba.

Nemsokára Farsangi bál is lesz, az óvó nénik azt mesélték, hogy nagyon jót szoktak bulizni, de sajnos ötletem sincs, de az Anyukámnak biztos eszébe fog jutni valami jópofi dolog.

# 6   Aladár első karácsonya az óvodában

Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Nekem sajnos az első hét hasfájással és lázzal kezdődött, elképzelhető, hogy a karácsonyi torkoskodás eredménye volt. Szerencsére meggyógyultam, így újra járhatok oviba. Nagyon sajnálnám, ha nem játszatnék azzal a sok jópofa játékkal, amit a csoportunk kapott Karácsonyra.

Hatalmas fenyőfát állítottak az óvoda folyosójára és én még ilyen szép karácsonyfát nem láttam, habár túl sokra még nem is emlékezhetek. Az is lehet, hogy attól volt olyan szép, hogy sok kíváncsi gyerek szeme csillogott, mikor együtt énekeltünk. Szép volt az ünneplés, na de be kell vallanom, nagyon fúrta az oldalunkat, vajon milyen ajándékok lesznek a fa alatt. Azt tudtuk, hogy ezekkel a játékokkal csak az oviban játszhatunk, haza vinni senkinek nem szabad. Volt, ám amit haza vihettünk, mert az óvó nénik gyönyörű, színes, csillogós ajándékot készítettek nekünk. Az, amibe bele lehet tenni azt, amit meg kell gyújtani. Na, mi is az nem jut az eszembe. Ja, meg van! Gyertyatartó! Örült neki mindenki, de azért az új játékok jobban izgattak minket.

Kaptunk babákat, autókat, kávéfőzőt, kenyérpirítót, kirakókat. Alig bírom felsorolni, lehet, hogy ki is hagytam valamit. Leültünk a szőnyegre és együtt kibontottunk mindent. Volt is veszekedés, hogy ki mivel játsszon. Minden lánynak a sírós – nevetős baba kellett volna. Én persze a Jázminnak adtam volna, hiszen ő a legjobb barátom. Na, de nem én vagyok az óvó néni. Aztán Marianna néni jól kitalálta, hogy méri az időt, öt percig lehet először minden lánynál. Így aztán sikerült elkerülni a felesleges veszekedést.

Az ünnepek alatt meglátogattam a Jázminékat, nagyon aranyos volt az anyukája, úgy viselkedett velem is, mintha a családba tartoznék. Meglátogattuk a nagymamákat is, persze mindenkinek bemutatott a Jázmin, mint a legjobb barátját. Nagyon jól éreztem magam!

Most az újévben jött a csoportba három új gyerek, szívesen fogadtuk őket, csak meg kell velük barátkozni. Megsúgom olyanok is, vannak köztük, akikkel szegény óvó néniknek lesz elég bajuk. Verekedés, karmolás, kiabálás. Egy –két hét alatt biztos ők is megszokják, hogy így nem szabad viselkedni, mert akkor senki nem fog játszani velük. Az óvó nénik persze akkor is játszanak velük, ha egy kicsit haragosak rájuk.

Van egy kígyós kirakó, egyfolytában az jár az eszembe, hogy leülök, megpróbálom kirakni. Az igazság az, hogy csak az eszembe jár, de nem merek neki ülni, mert nehéz. Pedig olyan szép színes, jól mutat, ha ki van rakva. Összeszedem minden bátorságom, és el fogom kérni. Biztos segít a Tünde néni, Kittinek, Totónak is segített egy kicsit. Olyan büszkék voltak magukra, én pedig egy ici – picit irigy, az pedig csúnya dolog. Hármat alszok, és nekiveselkedek, ezt most megígérem.

# 5   Találkoztam a Mikulással

Egész hétvégén nyugtalan voltam, mégis ez lesz az első találkozásom a Mikulással. Kicsit megnyugtat, hogy nem én egyedül voltam nyugtalan, hanem a többiek is.

Mikor végre megérkezett, nagyon meglepődtünk, mert valóban nagyon öreg volt a Mikulás. Az egész csoport együtt mondta a verset, amit tanultunk, és együtt énekeltünk. Azért a Zolika hangja egy kicsit kilógott, mindig lemaradt tőlünk, de a Télapó úgy tett, mintha nem hallotta volna.

Senki nem kapott virgácsot, ami meglepő, mert bizony volt, aki megérdemelte volna. Na, persze nem én, de inkább nem árulkodok, mert azt az óvó nénik nem szeretik. Mindig azt mondják nekünk, hogy csúnya dolog beárulni a társunkat. Ha jól belegondolunk, bizony igazuk van. Én csak akkor árulok be valakit, ha verekedésről van szó.

Nagyon szép kis csomagot kaptunk, volt benne gyümölcs, csoki, szaloncukor. Fel is bontotta gyorsan mindenki, jól esett csemegézni, hiszen annyit vártunk a Mikulásra.

Másnap már a Karácsonyra kezdtünk el készülni. Van itt az oviban festés, ragasztás. Én fenyőfát festettem, amit másnap színes papírból kivágott csillagocskákkal kidíszítettem. Együtt ragasztottunk a Jázminnal, Diával, Hajnikával. Nagyon meg lettünk dicsérve! Azt mondta az Óvó néni, hogy ilyen ügyes mini csoportot még nem is látott. Akkor voltunk igazán boldogok, amikor a folyosóra is kikerültek a fenyőfáink és mindenki megcsodálhatta. Biztos, hogy legközelebb is fogok festeni és ragasztani és mindenféle érdekességeket készíteni, hisz olyan jó érzés mikor megdicsérnek bennünket.

Mindenki azt suttogja, hogy az oviba is lesz ajándék Karácsonyra, persze olyan, amit nem viszünk haza, hanem itt játszunk vele. Ha így lesz, annak nagyon fogunk örülni, ezt már megbeszéltük a Jázminnal, úgyis az oviban vagyunk egész nap. Csak el ne felejtsem, hogy szép ruhába kell jönni, mert így illik. Ünnepre ünnepi ruhát!

# 4   Már az óvodában aludtam

Egész hétvégén alig bírtam magammal, annyira mehetnékem volt az oviba. Egy csomó játékot nem próbáltam még ki és a gyerekek megígérték, hogy mindent, de mindent megmutatnak. Kicsit szomorú vagyok, mert egy napot legalább itthon kell maradnom, annyira folyik az orrom és köhögök. Megfogadtam magamba, hogy most az egyszer nem fogok hisztizni az orvosságok miatt, nehogy véletlenül lemaradjak a Mikulás jöveteléről. Mindenki nagyon várja már, verseket, énekeket tanultunk, de még nem igazán tudom egyedül.

Igazán érdekes volt mikor körbe raktuk a székeket a szőnyegen és arra ültünk le. Az óvónéni azt mondta, hogy így sokkal jobban látjuk egymást, és ha kedvünk van, megfoghatjuk egymás kezét. Én a Jázmin és a Tünde néni közé kerültem. Olyan jó volt úgy énekelni, hogy mindenki együtt volt. Hát még akkor, hogy elcsodálkoztam, amikor az óvónéni elővett valami érdekes, hosszú akármit, amibe ha belefújt hangok jöttek ki belőle. Megtudtam, hogy ezt a valamit furulyának hívják, és fából van. Gyönyörű dallamokat lehet rajta játszani, még a szám is tátva maradt.

Az éneklés sajnos abba maradt, mert a fiúk egymás ellen rendetlenkedtek, de az óvónéni azt súgta nekünk – Jázminnak, Diusnak és nekem -, hogy építsünk buszt a székekből, akkor úgyis odajönnek a fiúk, mert őket is érdekli. Így is történt! Na, de meg kellett ígérniük, hogy jól fognak viselkedni, mert különben le kell szállniuk. Szerencsére olyan jól sikerült a játék, hogy szórakozás, nevetés volt semmi zűrzavar.

Nagyon várjuk már a Mikulást és a Karácsonyt is. A csoportunkat az óvó nénik gyönyörűen feldíszítették, csak attól féltem, hogy arról a nagyon magas létráról Tünde néni le ne zuhanjon. Mivel hétvégén nincs ovi, így a hét utolsó napján már a második adventi gyertyát gyújtottuk meg.

Hármat kell még aludni és jön a Mikulás az oviba. Nagyon kíváncsi vagyok, - és egy kicsit izgulok -, hogy milyen lesz találkozni vele. Remélem, megengedi majd, hogy az ölébe üljek és megsimogassam a szakállát! Minden gyerek azt sugdolózza, hogy ide az oviba is hoz nekünk csomagot, amelybe mindenféle finomság lapul. Bevallom én a mogyorót, és a szaloncukrot szeretem a legjobban, remélem, hogy megtelik a pocakom mindenféle finomsággal. Bízom benne, hogy ti is örömöteket lelitek a sok finomságban, amit nem kell azért egyszerre befalatozni, nehogy hasfájás legyen belőle.

# 3   Első napjaim az óvódában

Szervusztok, Aladár a nevem, a fényképemet itt láthatjátok. Ez nem akármilyen fénykép ám, ez az első óvodás képem. Az történt ugyanis, hogy eljött az az idő, amikor Anyukám beíratott a Nyitnikék Óvodába, a legkisebbekhez, a Mackó csoportba.

Rettentően izgultam, hogy milyenek lesznek a gyerekek, de ahogy beléptem, úgy éreztem semmitől, sem kell félnem. Azt sejtettem, hogy az Anyukám hiányozni fog, de a sok gyerek körém telepedett, megmondták a nevüket és a jelüket, így teljesen elterelték a figyelmemet.

A mackó jel már foglalt volt, ezért a gyertya lett a jelem. Megpróbáltam lerajzolni, de ezt még bizony sokat kell gyakorolni, mert amit én rajzoltam, az bizony nem hasonlított semmire. Az óvónéni így is megdicsérte és rajzolt a papíromra egy szép, színes gyertyát, ami az enyém lehetett.

A babaház izgalmas volt, pont az én méretem, mindenfelé kiláttam az ablakokon. A babakonyhában a lányok készítették a finomabbnál finomabb ennivalókat, amit aztán behoztak nekem, de a nagy lökdösködésben az összes játékedény a fejemen kötött ki.

Minden nap egy kicsit többet maradtam az oviban, megismerkedtem a mosdóval is, mert hát, hogy is mondjam, azt a helyet kellet meglátogatnom, ahová akkor kell menni, amikor sok teát iszunk. Én még ilyen finom teát soha nem ittam, mint amilyet a dadus néni főzött.

A gyerekek nevét sajnos nem jegyeztem még meg, csak egy kislányét, Jázmin a neve. Ezt is onnan tudom, hogy macis könyvet mutatott nekem, mikor egy kicsit elszomorodtam. Bevallom, egy picit elkeseredtem, mert hiányzott az Anyukám. Jázmin megvigasztalt, az óvónéni pedig az ölébe vett, hogy a macis mesét elmesélje.

Az éneklés is nagyon tetszett nekem, de volt aki bizony inkább szaladgált rendetlenül.

Csodálkoztam, hogy az óvónéni nem szidja meg! Inkább kedvesen oda ment, és megfogta a kezét. Úgy gondolom, így hívta játszani.

Biztos nem bánta meg, hogy játszani jött, mert csuda jó éneket tanultunk. Azt énekeltük, hogy Tekeredik a kígyó. Először bizony kerestem, hogy hol van a kígyó, és jót kuncogtam, mikor rájöttem, hogy mi vagyunk a kígyó. Betekeredtünk, aztán kitekeredtünk, nagyon jó móka volt.

Pár nap után ott ebédeltem az oviban, nem akartam megkóstolni, de kedvet kaptam a gyerekektől, olyan jó ízűen falatoztak. Kicsit malac módra ettem, de senki sem haragudott érte. Holnap megpróbálok szebben enni, szegény dajka néninek ne kelljen annyi terítőt mosni.

Nagyon vonzottak a kicsi ágyikók, mert a szemeim már nagyon húzódtak lefelé, de én még csak a jövő héten alszom itt. Csak el ne felejtsem elhozni a legszebb macis párnámat, azon fogok a legszebbet álmodni.

# 2   

# 1